Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

2. NAP - aszály a házban

 

Ismerjük a mondást: Isten nem ver bottal. A szárazság, ami úgy terül el a kertünk fölött, mint lusta macska a kedvenc alvóhelyén, egyre fojtogatóbb. És nemcsak a növények szenvednek tőle, hanem mi is. Mert alattomos csápjai a házunkba is bekúsztak, ugyanis múlt szerda óta nincs a lakásban vizünk.

Eltörhetett valahol a vízcsövünk a ház mögötti részen – talán a szomszédunkban zajló kókler építkezés folyományaként –, mert egy délelőtt arra mentünk le a pincénkbe, hogy tócsában áll a padlóján a víz. Először azt hittük, hogy a fagyasztóládánk olvasztotta le magát, esetleg tönkrement hirtelen. De jobban megvizsgálva a körülményeket, erre utaló jelet nem találtunk. Másnapra viszont egyre több víz gyűlt össze a pincénk padlóján, harmadnapra pedig kezdett tarthatatlanná válni a helyzet. Ázott már be korábban is a pincénk, mikor egy kiadós zápor vize átbukott a tisztításra váró ereszcsatornánkon. De most hetek óta nem esett már, itt nálunk a dombtetőn pedig a talajvíz sem lehet a vétkes. Nem tudtunk tehát másra gondolni, mint a házba bejövő vízvezetékre. El is zártuk nyomban a főcsapot.

Tim, az uram, néhány órára leköltözött a pincébe, hogy vödrökbe lapátolja az állóvizet, amit aztán egy sokszáz-literes kerti hordóban gyűjtöttünk össze az udvaron. Mondjuk, így legalább lesz mivel öntöznünk a kókadozó árvácskáimat és a veteményeskertet néhány napig. De bent a házban továbbra sincs folyóvíz. Vödrökkel pakoltuk tele a fürdőszobát, és azokból vagyunk kénytelenek kancsóval meríteni a wc-be és a kézmosáshoz. Rémes!

aszaly.jpg

Hogy a problémát meg tudjuk oldani, Timnek hozzá kellene férnie a vízvezetékünkhöz. Igen ám, de a ház mögött van egy hatalmas farakás, épp a kritikus hely fölött, derékvastagságú rönkökkel, amiket bobcattel emeltek oda, így élő ember azokat arrébb nem mozdítja. Fel kellene tehát aprítani előbb azt a rengeteg fát és elhordani arról a területről, csak utána lehetne hozzáférni a föld alatt futó vízvezetékhez, aminek a kiásása és megjavítása – higgyétek el – már a legegyszerűbb feladatnak ígérkezik ebben a lehetetlen küldetésben. A bazi rönkök felaprítására azonban a mi kis hobbikertész-láncfűrészünk nem alkalmas, bele is nyekkenne, ha megpróbálnánk ezt a munkát a nyakába sózni. Bérelnünk kell tehát egy kajak zúzó-romboló benzines csodamasinát, lehetőleg egy álcázott transformerst. Mi mást?

Nagy probléma még ezzel sem volna, mert van a közelünkben egy szuper gépkölcsönző, ahol foglaló nélkül – csak személyire is – odaadják a gépeket a helyi lakosoknak. De a család fő pénzkeresője – a férjem – közben a munkájában is éppen ezerfelé szakad. Sőt, a félnapos pincebeli vízlapátolás közben – megjegyzem, egy szál bokszeralsóban és pólóban csinálta – jól fel is fázott, ennek köszönhetően olyan húgyúti fertőzéssel lett gazdagabb, amitől másnapra az egekbe szökött a láza. Mivel férfi, így – mondanom sem kell – nem akarta a drága időt az orvosnál pazarolni, inkább megpróbálta megoldani a dolgot okosban: gyulladáscsökkentőkkel, fájdalom- és lázcsillapítókkal kúrálta magát. Ez a 'big deal' persze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így estére már a fogai is vacogtak a hidegrázástól. No, nekem ekkor lett végképp elegem: értelmes feleség módjára ráparancsoltam, hogy öltözzön fel, aztán menjen be szépen az orvosi ügyeletre. Ott végre felírtak neki valami brutál antibiotikumot, amitől persze – egynapos lábadozás után – jobban is lett.

Most viszont annyira el van maradva a pénzkereső munkáival, hogy kénytelenek vagyunk az otthonunk víztelenségét még pár napon keresztül elviselni, akár egy kellemetlen rokon látogatását. Nem elég tehát a koronavájrusz folyamatos fenyegetése, az aszályos napok még az házunkra is ráborultak, mint elburjánzott lilaakác a kerti padunkra.

Ha másra nem is, arra mindenképpen jók ezek a kényelmetlen idők, hogy még az ilyen hétköznapinak számító dolgokért is, mint folyóvíz a konyhában és fürdőszobában, mérhetetlenül hálás vagyok, és kisgyermek módjára tudok örvendezni felette, ha az esti fürdés és mosogatás alkalmával végre meg tudom nyitni a csapot.

wood.jpg