Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

1. NAP - völgy felett, erdő alatt

 

A kert szomjazik. Egy cseppnyi eső nem esett hetek óta. Ilyen tavaszunk még sosem volt, mióta itt lakunk, a kertvárosban. Kertváros alatt persze nem egy puccos, portaszolgálattal hivalkodó, urizáló lakóközösséget kell érteni, hanem egy fővároshoz közeli, zártkertekből - jó pénzért - építési telkekké minősített területet, amit végül egy sártól és vidékies hangulattól sem irtózó, leleményes közönség fedezett fel magának. Ez a hely – állítom – az utolsó ilyen hely volt Budapest közelében, egy domb tetején, csodás körpanorámával, erdők ölelésében, remek tömegközlekedéssel. Mégsem kellettek ezek a telkek – vagy tíz éven keresztül – a kutyának sem. Mert mikor a városi népek fintorogva kifáradtak erre az eldugott kis környékre, csak annyit láttak az egészből, hogy eső után bizony gumicsizmában kellett volna kiszállniuk a lízingelt járműveikből. A gáz bevezetéséhez meg az utca végéről kellene magunknak kihúzni a fővezetéket, hogy egyáltalán legyen esélyünk a rákötésre.

Nekünk azonban Isten szerelme és egy nyomorult élethelyzet megvilágosította a szívünket ennek a vidéknek a nagyszerűségéről, így aztán annyiért vettünk magunknak itt egy nagyobb telket kicsi házzal, mint mások háromszáz kilométerrel arrébb, a vadvidéken. Már tíz perccel beljebb is dupla ennyibe kerültek a hasonló ingatlanok, de mivel itt akkoriban még csak zártkerteket lehetett látni, apró szerszámos kamrákkal, egy buckás földút két partján sorakozva, hát a látogatóink erős kényszert éreztek rá, hogy szánakozva lesajnáljanak minket ezért a lepukkant lakóhelyért. Hogy lehet egy ilyen civilizálatlan vidéken letelepedni?! Kérdezgették néhányan megbotránkozva az ismerőseink közül. Persze csak azok, akik nem burkolóztak inkább kínos hallgatásba. Aztán amikor – a nógatásunknak engedve – végre felemelték a fejüket a Gucci cipőjük féltő nézegetéséből, kénytelenek voltak megpillantani a pazar kilátást, a gyönyörű akác-, tölgy- és fenyőerdő foltokat karnyújtásnyira a kertünktől, a remek elővárosi közlekedést, a közeli kisváros csodás építészeti remekműveit, és sorolhatnám napestig ennek a rejtett gyöngyszemnek a bársonyos fénysugarait, amikből a városi emberek a korlátoltság sötét napszemüvege mögé rejtőzve – higgyétek el – körömfeketényit sem voltak képesek észrevenni.

Itt lakunk hát ezen a napfényes vidéken immár tíz dolgos éve. Egy lankás domb oldalába ékelődve, völgy felett és erdő alatt. Vigasztalásként...

videki-taj.jpg